Burning Mustang
Budapest One
Budapest One
Budapest One
Budapest One
Budapest One
Budapest One

A Futureal csoport fejlesztésében megvalósuló Budapest One irodaház három ütemben jött létre a Kelenföldi intermodális közlekedési csomópont mellett, az M1-M7 autópályák bevezetője mellett. Az épület építészeti tervezését a Mérték Építésuz Stúdió Kft. majd jogutódjaként a Paulinyi&Partners Zrt. végezte. Az épület Shell&Core irodaházként valósult meg, az bérlők külön fitout tervezési és kivitelezési folyamatok során foglalták el. A tűzvédelmi tervezésbe a kiviteli tervezés kezdetekor kapcsolódtam be. A rendkvül hosszú, csaknem egy évtizeden át tartó fejlesztési folyamatban rendkívül érdekes volt megtapasztalni, hogy a tűzvédelmi szakma is milyen mértékű fejlődésen ment át az engedélyezési tervektől a használatbavételi engedélyek megszerzéséig – ebből számos építési jogilag is érdekes kérdés fakadt, amelyek megoldást kívántak. A tervezés során különleges kihívások voltak:

  • az ütemezett építéssel kapcsolatos teendő kmind a mérnöki tervezésben, mind a szakhatósági ügyintézésben;
  • a Shell&Core és fitout rendszerek közötti összhang megteremtése egyes bérleményeknél tervezőként, máshol fitout tervellenőrként;
  • egynapos sebészeti szolgáltatást is kínáló egészségügyi bérlemény (Doktor 24) irodaházi alaprendszerbe illesztésének körülményei;
  • nagy befogadóképességű irodaszintek kiürítésszimulációval való tervezése;
  • több építményszintet áthidaló bérlemények belső közlekedőrendszereinek mobil tűzgátló szerkezeteivel (tűz- és füstgátló függöny- és tolókapukkal) kapcsolatos tervezési feladatok;
  • mozgásukban és cselekvőképességükben korlátozott személyek kiürítési lehetőségeinek kidolgozása mind létesítési, mint használati szinten;
  • egyes ütemek közötti tűzfalakon utólagos nyíláskiváltások tűzvédelmi-épületszerkezeti tervezése;
  • az éveken keresztül tartó fejlesztési folyamat során folyamatos rendelkezésreállás biztosítása az építész tervezők és a beruházó számára.

Az I-II-III. ütemek S&C rendszerein túl az alábbi bérlemények fitout tervezését végeztük:

  • Kantinetta One (I. ütem)
  • Almapatika (I. ütem)
  • Vodafone (II. ütem)
  • British Telekom (III. ütem)
  • Aldi (II-III. ütemek)
  • Corteva (III. ütem)
  • Dekra (II. ütem)
  • Plazmaszolgálat (II. ütem)
  • Vantage Towers (II. ütem)
  • Panergy (II. ütem)

Az épület honlapja itt érhető el: Budapest One.

A projekt felelős tűzvédelmi tervezője a Takács-Tetra Kft.